0

Plitvicei-tavak – Nemzeti Park és Világörökség

Plitvicei-tavak – Nemzeti Park és Világörökség

Horvátország belső területei legalább annyi szép helyet rejtegetnek, mint az Adria partjai. Erre a legjobb példa a Plitvicei Nemzeti Park, ahol Európa legszebb tavaiban gyönyörködhetünk. A Plitvicei-tavak több mint három évtizede részei az UNESCO Világörökségeinek. A tavak és azok környéke felejthetetlen élményekkel ajándékozzák meg az utazót.

A sokezer évvel ezelőtt létrejött tavak természeti javakban gazdag környékét egykor illírek, kelták és rómaiak lakták. Az élővilág azóta is igen változatos. Szarvasok, vaddisznók, farkas, sőt medvék is élnek a területen, nem beszélve a számos hal- és madárfajról. A Plitvicei-tavakat a turisták az 1800-as évek végén fedezték fel és ez maga után vonta a környék kiépülését. Az első hotel 1896-ban nyílt meg a tavak mellett, de a terület igazi természeti értékes csak a 20. század közepén ismerték fel, ekkor alakították védett nemzeti parkká.

A tórendszer felső szakaszát 12, az alsót 4 tó alkotja. Ezeket természetes, mésztufából létrejött gátak választják el egymástól. Különlegességüket káprázatos színük adja, a napsugarak hatására tavasszal és nyáron tündökölnek igazi pompájukban. A Plitvicei-tavakat vízesések teszik még festőibbé. Közülük a legnagyobb, Veli Slap 78 m-ről zuhan alá.

A tavakat kizárólag gyalog közelíthetjük meg, ha szeretnénk teljesen körbejárni őket, maratoni, nagyjából 8 órás túrával számolhatunk. A környéken szállást is találunk, így akár több napot is eltölthetünk ebben a csodás környezetben. Komfortos szállodák várják a turistákat, de a bungalók és a kempingek még természetközelibb élményt garantálnak. A Plitvicei-tavak környékén aktívan tölthetjük az időt. Kerékpározhatunk, evezhetünk, szervezett túrákon vehetünk részt, télen pedig a síelésre is lehetőségünk nyílik.

Szerző: Horvátország.net

Iktatva: Utazás

Írj most.

Küldés
MACIKA.hu
2011