0

Megéri a szerver bérlet? Árak és tények.

Megéri a szerver bérlet? Árak és tények.

A szerverbérlés napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen az általa kínált lehetőségeknek köszönhetően beruházás nélkül lehet elérhető olyan eszköz, amely minden szempontból megfelel az igényeknek. De mennyibe is kerül a szolgáltatás? Megéri emellett letenni a voksot? Cikkünkben igyekszünk bemutatni, mennyire mélyen kell a pénztárcába nyúlni a megbízhatóság és a kifogástalan technikai háttér érdekében.

Hasznos, ha olyan cég mellett dönt, amely vállalja a szerveren futó operációs rendszer, valamint az alkalmazások telepítését és karbantartását is. A DoclerNet árai itt találhatóak, a cég ajánlata azért is éri meg, mert mind a sávszélesség nagysága, mind a processzor és memória sebessége, a merevlemez mérete igény szerint változtatható, növelhető, végleges megvásárlásra még sincs szükség ehhez.

Az érdeklődők általában többféle csomagajánlat közül válogathatnak, így a szerverbérlet és hoszting már 17 ezer forint körüli összegtől elérhető. Ha ehhezextra szolgáltatások, és a már említett méretbeli igények is társulnak, akkor pedig a legdrágább havidíj sem haladja meg az 55 ezer forintot havonta.

 Mivel a szerverbérlés során nincs szükség kezdeti nagy beruházásra, így sokat megtakaríthat, a havonta érkező számlával pedig pénzügyi kiadásait is előre tervezheti. Az csak további pozitívum, hogy a cserealkatrészekről sem Önnek kell gondoskodnia, ezt a választott cég elintézi Ön helyett szükség esetén. A 24 órás ügyfélszolgálat mind érdeklődés, mint a későbbi szerverbérlés során áll az leendő, és már meglévő ügyfelek rendelkezésére.

Iktatva: Web

Írj most.

Küldés
MACIKA.hu
2011