0

Az én megbízható tánciskolám! – céges sikertörténetek

Az én történetem 2013-ben kezdődött amikor megalapítottam a „Cubana” nevezetű tánciskolámat gyerekek részére. Kezdetekben nagyon sok nehézséggel kellett szembenéznem, de sikerült minden kihívást legyőznöm. Most megosztom, hogy sikerült egy kis vállalkozásból sikeres tánciskolát létrehoznom.

A kezdetekben sok nehézséggel kellett szembenéznem, először is problémáim voltak azzal, hogy az emberek eljöjjenek az órákra, de nagy nehezen sikerült összehoznom 3 csoportot. Mivel a terem, amit béreltem drága volt, ezért összeszedtem az edző ismerőseimet, akiknek szintén teremre volt szükségük és közösen használtuk azt, de tudtam, hogy ez csak ideiglenesen fog működni.

Sajnos a kezdeti nehézségek nem akartak elmúlni, továbbra is emberhiánnyal küszködtem. Ezzel együtt egyre nagyobb anyagi veszteségek értek. Eljött egy pont, amikor két választásom maradt vagy bezárom az iskolát vagy fizetek egy marketingest, hogy segítsen fellendíteni a forgalmat. A második lehetőséget választottam annak ellenére, hogy tudtam, hogy ezzel még nagyobb anyagi károm származhat.
Péter, akit megkértem erre a feladatra, az alapoktól kellett felállítson egy marketingtervet az iskolámra. A reklámkampány további költségekkel járt. A kinyomtatott szórólapok és plakátok és ezek kihelyezése elég sokba került, csak az ember, akinek a kihordásért fizettem naponta 5000 Ft-ba került.

Ezen természetesen Péternek a „táncos marketing forradalma” nem ált meg. Minden akkori ügyfelemet megkért, hogy egy pár mondatban fejtse ki a véleményét az iskoláról, itt azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben, de ők szívesen kitöltötték a referencia anyagot. Minden ilyen pozitív vélemény be lett keretezve és ki lettek akasztva a falra.

Ami érdekes, hogy Péter a tánciskolát bejelentette egy ingyenes vizsgálatra, amiben cégeket a fogyasztói vélemények alapján vizsgál meg a Budapesti székhelyű Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ. A vizsgálat elég gyorsan lezajlott és pár napon belül értesítettek is, hogy a tánciskola igényt tarthat a Megbízható Cég tanúsítványára. A papír alapú tanúsítvány a mai napig büszkén lóg a táncterem falán.

Utólag látom, hogy nagyon jól döntöttem, amikor felkértem Pétert, hogy segítsen nekem. Pár hónap alatt megtöbbszöröződött azon emberek száma, akik eljöttek a táncórákra. Ma már elmondhatom magamról, hogy két sikeresen működő tánciskola vezetője vagyok. Persze sose fejeltem el Péternek, amit tett értem, a mai napig kikérem a véleményét és segít, ha szükségem van rá.

Minden cégvezetőnek csak azt tudom tanácsolni, hogy fordítsanak nagy figyelmet cégük pozitív megjelenésére, és annak hirdetésére. Ha valamit nem tudtok, nyugodtan forduljatok marketinges emberekhez. Garantálom, hogy az erre a célra kiadott pénz, nem hogy megtérül, de sok előnnyel is jár.

Anita

Cubana, a megbízható tánciskola vezetője

Iktatva: Pénzügy
MACIKA.hu
2011