0

Családi nyaralás a Balatonnál

Családi nyaralás a Balatonnál

A “magyar tenger” az idén nyáron is a tőle megszokott kínálattal várja az utazni, kikapcsolódni vágyókat. Az egyre fejlettebb infrastruktúra, a színvonalas szálláslehetőségek mellett az is pozitívumnak számít, hogy a családi nyaralás a Balatonnál akár Széchenyi Pihenőkártyával is finanszírozható, s a maximális összegeket kapva a munkaadótól, felejthetetlen napokat tölthetnek kicsik és nagyok a tónál.

Mielőtt szállást foglal, természetesen célszerű érdeklődnie, hogy az adott üdülővárosban hol fogadják el a Szép kártyát, mely szálláshelyek és vendéglátóegységek tartoznak a rendszer elfogadóhelyei közé. A családi nyaralás a Balatonnál némi tervezést igényel, pláne, ha kisgyermekkel utaznak, de sok szálloda kifejezetten a kisgyermekesek számára kialakított programokkal, menüvel várja a látogatókat.

Természetesen a családi nyaralás a Balatonnál nem kell, hogy nélkülözze a látnivalók felkeresését sem, s a kisebbek egy-egy városnézés után kiengedhetik a gőzt a tó környékén található számos élményfürdő egyikében. Vágynak egy kis kalandra? Próbára tennék ügyességüket kötélpályákon, a természet közelében? A kalandparkok remek választásnak bizonyulnak, melynek kihívásait a nagyok is legalább annyira élvezik majd, mint a gyermekek.

Hogy a családi nyaralás a Balatonnál jól sikerüljön, kezdjen neki a szervezésnek már most, hiszen a legjobb szálláshelyek talán még szabadok. A turisztikai látnivalók felkeresése és a fürdőzés mellett pedig hagyjon időt arra is, hogy a spontán jött programötleteknek is teret engedjen, hiszen így marad majd felejthetetlen a Balatonnál töltött idő.

Iktatva: Utazás
MACIKA.hu
2011