0

Mi az a Centaur teszt?

Mi az a Centaur teszt?

A Covid-19 ma már életünk szerves részét képezi, és nem múlik úgy el nap, hogy ne hallanánk arról valamilyen kontextusban. Míg a tavalyi év a védekezésről, a krízishelyzetek elhárításáról és a megfelelő vakcinák megtalálásáról szólt, addig 2021-ben már inkább kérdés az, hogy a vakcinák alkalmazásával milyen szintű védettség érhető el, és mikor van szükség az úgynevezett booster oltásra. A Centaur teszt az oltás után szolgál az ellenanyagok mérésére az emberi szervezetben.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokszor még a szakemberek és intézmények között sincsen megegyezés arra vonatkozóan, mikor érdemes beadatni a harmadik védőoltást. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy milyen védettséggel rendelkezik az ember az adott időpontban, és valóban szükséges-e aktuálisan az újabb vakcina felvétele. Ennek megismerésére az úgynevezett Centaur teszt alkalmas. Ez nem a fertőzésről ad információt, hanem arról, hogy az aktuális pillanatban milyen védettséggel rendelkezik az érintett.

A Centaur teszt tulajdonképpen egy szerológiai vizsgálat, vagyis a vérből mutatja ki a szervezetben levő ellenanyagszintet. Hazánkban jelenleg csak kevés intézményben végeznek ilyen vizsgálatot, hiszen speciálisan felszerelt laboratórium szükséges hozzá. Ténylegesen arról van szó, hogy a vénás vérből megmutatja a teszt, hogy a SARS-COV-2 vírus total immunoglobulin antitestje megjelent-e a szervezetben. S hogy kiknek ajánlott a vizsgálat elvégzése?

A legtöbb oltáson átesett kíváncsi arra, hogy megfelelő védelemben tudhatja-e magát egy-két hónappal, vagy akár fél évvel a második oltást követően. A fertőzésen átesettek is gyakran érdeklődnek az iránt, hogy vajon elegendő ellenanyag van-e szervezetükben. Mivel sokan tünetmentesen esnek át a fertőzésen, ezért fontos lehet megismerni azt, hogy a néhány hónappal ezelőtt megfázásos tünetek hátterében nem koronavírus fertőzés állt-e. A Centaur segítségével az ellenanyag szintjének mértéke is meghatározható.

Érdemes előre időpontot egyeztetni, a Margit Laboratórium tesztállomásaira, vagy akár házhoz kiszállva is lehetőség van a vizsgálat elvégzésére. Hasonló a helyzet azzal is, ha koronavírus teszt elvégzése a cél. Ilyenkor a fővárosban és a vidéki nagyvárosok némelyikében megtalálható tesztelő állomáson akár időpont nélkül is lehetséges a megjelenés.

Iktatva: Egészség, szépség
MACIKA.hu
2011